Életem eddigi legjobb estéje… #bestdayever #lotusbynanas #charitycollectionlaunch

2018.11.17.

Nem is tudom hol kezdjem… Amikor kicsivel több, mint 1 hónapja kitaláltam ezt az egészet attól féltem, hogy nem lesznek elegen a Doboz lehet, hogy túl nagy helyszín, és elég lesz 2 terem is a 3-ból..

Több, mint 300-an jöttetek el a jegyvásárlást le kellett állítanunk és az est során összegyűlt adományokkal együtt 433.000 Forintot fogunk átadni a jövő héten a Bókay Utcai Gyermekklinika Koraszülött Osztályának. Fantasztikusak vagytok.

2 évvel ezelőtt is órási sikere volt a LOTUSBYNANAS és NANASFORCHILDREN kezdeményezésünknek, de az idei mindent vitt…

És így, hogy lassan 7 éve vagyok a szakmában 4 és fél éve csinálom a brandet sikerült felfognom, hogy mit is hoztam össze ilyen rövid idő alatt szponzorok és befektetők nélkül. Önerőből. Látni ennyi embert, akik hasonló értékrenddel rendelkeznek, akik kiállnak velünk a jó célért… megmutatta nekem azt, hogy minden egyes eddigi könnycsep megérte, minden nehézségnek oka volt megérte a sok küzdés, szinte tényleg értelmet nyert. Sokszor feltettem a kérdést magamnak, hogy nade miért éri meg ebben a világban jó embernek lenni? Ha mindenki ennyire önző és szívtelen..? Megéri egyáltalán? Lehet változást hozni, ha a nehezebb utat választjuk? IGEN. MEGÉRI. Megmutattátok mindannyian hogy megéri és lehetséges. Minden lehetséges és tegnap előtt valóra vált az álmom. Köszönöm mindenkinek aki évek óta mellettem van, aki most ismert meg, aki részt vett és segített , aki eljött, aki üzenetet írt. Van rengeteg jóság ebben a világban, nehéz megtalálni és ritka, de ott van és ez rengeteg erőt adott most nekem. Nincs megállás, mert ez csak a kezdet!!!

Rengetegen kérdeztétek és érdeklődtetek, nem számítottunk erre, a kollekció darabjai a Székely Mihály utcai üzletünkben elérhetőek jövő hét Péntektől!! Nagyon nagyon limitáltak, egyelőre online nem is lesznek, de hamarosan ezt is orvosoljuk!!  Péntek 10.30- 18.30ig le tudtok csapni rájuk -az első 10 vásárlót egy kis ajándékkal lepjük meg!!

Ps.: Backstage videó hamarosan a csatornán!!!!

Külön köszönet:
Thomas Sabo & PS Creative Agency az ékszerekért és a sok segítségért
Instahair  – a gyönyörű sminkekért és hajakért
Coccinelle Budapest –  a csodás táskákért és a főnyereményért 
Bacardi – az italokért
Doboz – a helyszínért
PUMA –  a rengeteg felejánlásért
Rimmel London – a rengeteg felajánlásért 
Love Beauty And Planet – a rengeteg felajánlásért 
Next Time Agency – a felajánlásokért
Ilockedyou – a felajánlásért 
Szarka Zita – a felejánlásért 
EFOTT – a felajánlásért
Gombos Attila – a fotókért

Love,

N

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply

mautic is open source marketing automation