Feeling happy!

2015.06.09.

new-savage-beauty-bannerHihetetlen, hogy az életben mindig beigazolódik, hogy mennyire nincsenek véletlenek. Most is egy olyan dolog történt velem, ami lehet, hogy csak számomra jelent rengeteget, de gondoltam megosztom veletek.

Többször említettem már, hogy Alexander McQueen az egyik példaképem, hihetetlenül inspirál, szinte A-Z-ig fújom az életét, ismerem a kollekcióit, a munkáit és a szavakba önthetetlenül inspiráló és elgondolkodtató divatbemutatóit. Egy olyan zseni (volt), akit soha senki nem tud majd helyettesíteni, akinek senki sem érhet a nyomába. És nem csak én gondolom ezt róla, hanem az egész divatszakma. Éppen ezért is dönt rekordokat világszerte  a “Savage Beauty” nevű kiállítás (amely jelenleg Londonban, a Victoria & Albert Múzeumban tekinthető meg augusztusig), amely éppen róla szól. Már több, mint egy éve tudomást szereztem róla és alig vártam, hogy  New York-ból Londonba kerüljön kiállítás, hogy végre elmehessek.

Most csütörtökön indulunk Londonba egy barátnőmmel, és tegnap este, amikor online próbáltam jegyet vásárolni a kiállításra, szembesültem azzal a ténnyel, hogy a jegyek július közepéig elfogytak egytől egyig.. (pár hete még voltak..) Majdnem leestem a székről (sőt majdnem el is sírtam magam), rögtön bepánikoltam, hiszen az egész utazásomat e köré építettem és erre vártam már egy éve.. Persze hallottam olyan pletykákat, miszerint ha az ember reggel hétkor beáll a sorba 10-re van kb 50% esélye egy jegyre.. de én biztosra akartam menni, úgyhogy gondoltam egyet és felvettem a kapcsolatot a Victoria & Albert Múzeummal e-mailben, majd telefonon, leírtam nekik a referenciáim és órási meglepetésemre amellett, hogy hihetetlenül kedvesek és segítőkészek voltak, sikerült elintézni a jegyet, amihez nekem mindössze annyit kell tennem, hogy a recepciónál bemutatom a névjegykártyám… !!  Ilyenkor döbbenek rá arra, hogy amellett, hogy nektek írok, és  hogy szeretnék minél több embert inspirálni, valóban valamilyen értéket képviselek, hiszen nem egy fancy divatbemutatóról, vagy koktél-partyról van szó, ahova rettentően menő soron kívül bejutni, hanem a Victoria & Albert múzeumról, Londonban, a kedvenc városomban (ott ahol a blog ötlete kipattant a fejemből) és a kedvenc tervezőmről, akinek a munkái leírhatatlanul sokat jelentenek nekem. Nagyon boldog vagyok most és lehet, hogy néhányan teljesen értelmetlennek tartják majd ezt a bejegyzést, de arra próbálom felhívni a figyelmeteket, hogy ha bármilyen nehézségbe ütköztök az életben, ne adjátok fel, addig menjetek azért amit szeretnétek, amíg csak tudtok, és higgyétek el, hogy ha sok rossz árán is a sok munka meghozza majd a megérdemelt jutalmat:) Nem hiszek a lehetetlenekben annak ellenére, hogy rengeteg dologgal kellett már megbírkóznom, hogy eljussak oda, ahol vagyok, de nagyon-nagyon megérte:) !!!

8._Installation_view_of_Voss_Alexander_McQueen_Savage_Beauty_at_the_VA_c_Victoria_and_Albert_Museum_London-620 150312164129-alexander-mcqueen-savage-beauty-1-super-169 Savage-Beauty-99-Vogue-12Mar15-pr_b

Love,

N

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply

mautic is open source marketing automation