Karmikus kapcsolatok

2016.02.22.

Világéletemben a miértek érdekeltek… Mindenre kerestem a válaszokat…kutattam a dolgok értelmet. Nem tudom elfogadni, hogy a dolgok csak úgy megtörténnek…ok nélkül. Ezért is nehéz most egy olyan témáról írnom, amire nincsenek válaszok… nincsenek jótanácsok, csak érzesek. Talán az életben a legnehezebb dolog elfogadni és megérteni a megmagyarázhatatlant. Egyes dolgokra sem a tudományok sem az ezotéria sem a vallásosság nem ad választ. Részben azért nem, mert a válasz  bennünk van…

Vannak azok a bizonyos megmagyarázhatatlan kapcsolatok. Én csak karmikus kapcsolatoknak hívom őket. Persze ezeket is több kategóriába lehet sorolni (családon belüli, baráti kapcsolatok stb. de én most leginkább a szerelmi szálakra fókuszálnék.. ) Ha még nem is tapasztaltatok ilyet, egyszer biztosan fogtok majd. Ezek rettenetesen ritka és mély dolgok két ember között. Olyan, mintha belelátnánk a másik lelkébe, és mintha részben a sajátunkat látnánk visszatükröződni. És a legszomorúbb az egészben az, hogy egyrészt nem mindig kétoldalúak, másrészt pedig nem mindig lebegünk örömmámorban tőlük, sőt… Rengeteget szenvedhetünk miattuk, meghatározhatatlan ideig… A környezetünkben senki sem érti, hogy miért foglalkozunk valakivel évekig, aki még csak meg sem érdemli.. De mi mégis szeretjük. Azt érezzük, hogy mi igazán látjuk őt. A valódi arcát. Hogy mi van legbelül..

De hogyan szerethetünk valakit, aki nem szeret viszont minket? Hogyan hiányozhat valaki, akivel alig töltöttünk el időt? Valaki, akit még csak nem is ismerünk, mégis úgy érezzük, ezer éve ismerjük, de mégsem érezzük 100%-osan biztonságban magunkat mellette, mert érzünk magunkon és a másikon is egyfajta belső, tudatalatti bizonytalanságot és feszültséget… Hogyan vágyhatunk olyasvalakire, aki azt mondja nekünk, hogy egyetlen pillanatra sem tudott igazán boldoggá tenni minket és soha nem is tud majd (pedig mi minden egy pillanatban azok voltunk, amikor vele lehettünk).

És lehet,  hogy számtalanszor vágta sutba az önbecsülésünket (nem biztos, hogy tudatosan), hogy mi még csak nem is hiányzunk neki, és egyáltalán nem törődik velünk, mégis ő tett minket azzá, akik vagyunk? Mégis hogyan lehetséges mindezek ellenére szeretni akárkit is… Mi történik ilyenkor, miért nem hat semmi és hol marad a józan ész…? Miért vagyunk képtelenek az elengedésre? A buddhisták azt mondják, csak akkor lehetünk igazán szabadok, ha megtanuljuk az elengedést… De vajon tényleg el kell engednünk valakit, csak azért mert mindenki a  környzetünkben ezt sulykolja belénk? El kell engednünk, hogy ne szenvedjünk tovább, hogy teret engedhessünk az új dolgoknak az életünkben? Erőltessünk magunkra valamit, mert a csapból is ez folyik? Elengedés, elengedés, elengedés… Sokáig kerestem a választ ezekre a kérdésekre, nincsen olyan terület, amit ne jártam volna végig (asztrológia, jóslás és miegymás…) és arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy feleslegesen kutattam állandóan válaszok után. A jövő után. Arra sosem figyeltem oda, hogy a jelenben mi történik… Talán a válasz, éppen az, hogy nincs válasz. Hogy az érzések mindennél erősebbek. Megmagyarázhatatlanok és néha irányíthatatlanok és felfoghatatlanok. Formálnak minket. Ezt pedig el kell fogadni és ez a legnehezebb benne. Ezernyi észérvet sorolhatunk fel, sosem lesz olyan, amely meggyőzne arról, hogy ne szeressünk valakit. Ahhoz valami olyat kell megtapasztalnunk, valami olyat kell éreznünk, ami megöli bennünk a szerelmet.

De mivan akkor, ha úgy érezzük ez a dolog sosem jön el, sosem következik be?  Mi van akkor, ha érzünk valamit, amit senki más nem ért meg, talán néha még mi magunk sem. És ez  a valami folyton folyvást azt súgja, hogy még nincs itt az elengedés ideje. Felesleges magunkra erőltelni az elengedést, és nem is lehetséges… Mert ha ez a valami azt súgja még nem ért véget a dolog, akkor így is van.  Még dolgunk van az illetővel, lehet hogy csak önmagunkban kell rendeznünk dolgokat, de az is lehet, hogy az élet még jópárszor elénk sodorja majd. Addig, amíg minden szépen ki nem tisztul és le nem zárul. Ezt pedig érezni fogjuk…

Egyszer, amikor forrt bennem a düh a harag a gyűlölet és a fájdalom ez iránt a bizonyos illető iránt azt kívántam magamban, hogy bárcsak sose ismertem volna meg, bárcsak sose keresztezte volna ez életem. És egy pillanatra tényleg ezt gondoltam. Mert akkor minden könnyebb lenne… Utána viszont megrémített a gondolat… Ha nem ismerném őt, nem az lennék, aki most vagyok. Egyáltalán nem tartanék ott, ahol most tartok, teljesen más ember lennék, más életfelfogással, más ambíciókkal. Úgyhogy a bármennyire is eszementen hangzik a gyűlöletet és a haragot szép lassan felváltotta a hála. Igen vannak pillanatok, amikor pokolian nehéz, de összességében sosem változtatnék semmin. Örülök, hogy részese volt az életemnek. Azért pedig, hogy a dolog nem úgy jött össze, ahogy akartuk, nem mindig a másik a felelős… És bár rettentően nehéz és időigényes beismerni, lehet, hogy a hiba bennünk is van. Lehet, hogy nem voltunk elég türelmesek elég figyelmesek. Sokáig azt gondoltam mindent megtettem, mindent megpróbáltam, de ezt csak én gondolom így. Az ember a saját fejével gondolkozik, nem a másikéval. Lehet, hogy ő mindent máshogy lát…  Néha el kell gondolkoznunk azon, hogy mi miben hibáztunk, még akkor is amikor meg vagyunk győződve az igazunkról. Visszagondolva én is  regeteget hibáztam.  Mert nem voltam őszinte, mert féltem. Féltem, hogy ha kitálalok, elveszítem és erre nem álltam készen. És persze, amikor erőt vettem magamon és megtettem, és nem azt  a reakciót kaptam, amit vártam támadtam és bántottam… ahelyett, hogy elfogadtam volna a választ… Persze utólag mindig mindenki okosabb.

Lezárásként annyit üzennék mindenkinek, aki tapasztalt már hasonlót, és a dolog nem úgy jött össze, ahogy akarta, hogy gondolja át a dolog mégis miben változtatta meg az életét, hogyan formálta a személyiségét, mit tett az életéhez… Mert a válaszok ott vannak bennünk, csak észre kell vennünk őket. És még valami, ne várjatok megértést ezekkel a dolgokkal kapcsolatban mindenkitől, mert aki nem ment át hasonlón csak kikerekedett szemmel fogja végighallgatni a történetünket, miközben azt gondolja rólunk, hogy elment az eszünk…

7e5836774b6b2b08ae40a28d25dd7300

 Love,

N

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply

mautic is open source marketing automation