London Trip for the F&F A/W Show

2014.04.07.

Part 1

Amikor végre leültem a gép elé, megírni a bejegyzést (két napja óriási költözésben vagyok, így jelenleg egy hajgumit is képtelen vagyok megtalálni) pár percig csak azon gondolkoztam, hogy hol is kezdjem. Aztán úgy döntöttem, hogy olyan élményben volt részem, aminek minden egyes mozzanatát szeretném megosztani Veletek. Ezért is szedtem két részre, mert egyben egy kicsit hosszú lenne mindent elmesélni:)

A járatunk csütörtök hajnalban indult el a Heathrow repülőtérre. Én személy szerint három órát aludtam, de ennek ellenére olyan voltam mint egy “duracell-nyuszi.” Alig vártam, hogy újból a kedvenc városomban legyek.

. Összesen 40-en utaztunk Magyarországról az F&F Showra; főszerkesztőkkel, stylistokkal, újságírókkal fotósokkal és más divatbloggerekkel együtt! Sőt még operatőr is volt:)! Ez egy óriási szám, és ennek ellenére olyan precíz szervezést tapasztaltam, mint eddig sehol máshol. Egy percre sem szenvedtünk hiányt semmiben.

 A repülő landolása után egy órával már az ötcsillagos Grange St. Pauls’s hotel halljában várakoztunk, hogy elfoglalhassuk a szobánkat. Nem mellesleg rajtunk kívül még 260 vendég (cseh, lengyel és szlovák) érkezett szintén az F&F jóvoltából, a showra, így a szálloda 460 szobájából, 300 foglalt volt. Általunk!:D ( Hozzáteszem, hogy Grange St. Paul’s az egyik legnagyobb szállodának számít Londonban, de még így is sikerült egy kicsit lefagyasztanunk a rendszerüket).

Amíg várakoztunk a szobánkra kiugrottunk egy gyors, 20 perces sétára,  csináltunk néhány képet, és gyönyörködtünk a St Paul Katedrálisban. Sikerült betévednünk azokba a tipikus “kis” angol utcákba, amiket annyira imádok, tele pékségekkel, kocsmákkal. Olyan hangulata volt, amit nem lehet szavakba önteni, ráadásul minden olyan tiszta, hogy szinte a padlóról is enni lehetne.

A szobák teljes mértékben felülmúlták a várakozásaimat,  elképesztően gyönyörűek voltak, nem is ragoznám, a képek magukért beszélnek.

Miközben lepakoltam,  meglepődve vettem észre a pulton lévő kis F&F-es ajándékzacskót, amiben néhány aprósággal leptek meg minket  a szervezők:).

A szobák elfoglalása után rengeteg finom süti és angol tea várt ránk a szálloda éttermében. Ezt a részt szívesen átugranám, mert ha belegondolok abba, hogy mennyi vaníliás gyümölcskosarat és csokis sütit sikerült bejuttatnom a szervezetembe, nem a bűntudat fog el, hanem a sírás kerülget. 😀

Az F&F 2014 A/W SHOW este 7 órakor kezdődött, így a találkozó délután 6 órára volt megbeszélve a többiekkel. Körülbelül másfél óránk volt elkészülni a bemutatóra. Rengeteget vaciláltam azon, hogy mit vegyek fel, de végül az “All White” lett a befutó és ha ez nem lenne épp elég extrém, a rúzsom és a cipőm tűzpiros volt.

Zakó, Átlátszó pöttyös felső: F&F | Nadrág: Mango | Cipő: Zara | Clutch : Parfois

(Outfit fotók a következő bejegyzésben lesznek még láthatóak!)

És most jön az egyik kedvenc részem, az F&F A/W Show és az Hajókázás a Temzén, de ezekről már csak a következő postban olvashattok!! Stay tuned:))

Love,

N

 

 

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply

mautic is open source marketing automation