London Trip – The Show & The Boat Trip

2014.04.11.

Part 2

Mint már említettem sokat vaciláltam az oufiten, hát íme a végeredmény.

A bemutatót a Somerset Housban tartották (a London Fashion Week is itt zajlik), nem messze a szállodánktól, így gyorsan odaértünk az eseményre. Ahogy kiértünk a Somerset House belső udvarára csak ámultam és bámultam. Gyönyörű kivilágítás, és rengeteg divatszakmabeli. Mondhatni CSAK divatszakmabeli. Bloggerek, újságírók, divatszerkesztők és még sorolhatnám.

The F&F A/W 2014 COLLECTION

A bemutatóra épphogy sikerült beesnünk az utolsó pillanatban, ezért sajnos csak  a negyedik sorban sikerült helyet találnunk. Ezáltal nem láttam a ruhák legapróbb részleteit, de ezt leszámítva, imádtam szinte az összes „look-ot” és az egész show hangulatát. Össze sem lehet hasonlítani egy itthoni bemutatóval. Dübörög a zene, a modellek vérpofik, a közönség száma pedig meghaladja  a 400 főt. Mivel számomra ez az első „nemzetközi bemutató”, amin részt vehettem, úgy éreztem, mintha a London Fashion Week-en üldögéltem volna. Fantasztikus élmény volt.

Lehet, hogy csak szerintem, de az F&F kollekciók szezonról szezonra jobbak. Rengeteg olyan darab volt, amin szívesen hordanék, sőt fogok is, majd ősszel. Kiemelném az oversized zakókat, a bundákat, az átlátszó felsőket, és a gyönyörű jumpsuit-okat. És természetesen a flitter és a toll applikációkat.

Men’s Collection

Bár nem foglalkozom férfi divattal, annyit azért sikerült leszűrnöm, hogy ez a kollekció is rendívül jóra sikeredett. ( Mint szakértőt, hazaérve rögtön megkérdeztem a barátomat, aki teljes mértékben egyet értett velem:)

A show után mindenki, mint az őrült (beleértve persze engem is) rohant az F&F falhoz fotózkodni és koktélozni. Az állófogadáson pedig többek között olyan celebekkel volt szerencsénk találkozni, mint Sophie Ellis Bextor, vagy a Saturdays egyik énekesnője. Sajnos velük nem sikerült összebarátkoznom, de egy New Yorki riporterrel való közös selfie kipipálva – (óriási figura volt, aki egyébként a stábjával együtt pillanatok alatt ott termett mellettem, azzal a két mondattal, hogy “Gooorgeous Laady ” & “Love Your Outfit” kattintott, majd azzal a lendülettel fel is szívódott. )

A Jamie Oliver (!!) által megálmodott vacsorát pedig egy brit dizájnerek által tervezett luxushajón fogyasztottuk el, két órán át hajókázván a Temzén. Pont, mint a mesékben. Ritkán van része az embernek ilyen élményben, nem is igazán tudom leírni, hogy mennyire gyönyörű volt a város ebből  a szemszögből, talán a képekből valami átjön.

Este 11-re pedig már annyira fáradt voltam, hogy rögtön bezuhantam az ágyba.

Pénteken sajnos csak pár szabad óránk volt, de még így is sikerült megejtenem egy gyors vásárlást a Topshop-ban és a Primarkban, meglátogatnom a legendás Manolo Blahnik-ot (éljen a Szex és New York) éés ellátogatnom a Savile Row-ra – a férfi szabászat szívébe – ahol a kedvenc tervezőm, Alexander McQueen megkezdte nagyszerű pályáját. Így jobban nem is zárulhatott volna az a két nap,  amin remélem jövőre is lesz szerencsém részt venni.

Nagyon köszönöm az F&F-nek a meghívást, és hogy részese lehettem az eseménynek, a szervezőknek pedig óriási gratuláció!

Love,

N

 

 

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply

mautic is open source marketing automation