Miért mondunk le az álmainkról? / Why do we give up on our dreams?

2016.11.21.

IMG_3178

// I haven’t written in a long time now and this has many reasons. Maybe because 2016 is truly a year of closures. Many many things happened with me so quickly. I had to let go so many people of my life in such a short time period… I needed time to put every puzzle where it belongs. I needed time to see why things happened the way they happened. And now, I think some of the pieces are getting where they belong, and of course some of them are not there yet, and they might never will be, but time will give us all the answers we want eventually.

Other thing is that whatever thoughts I had about writing something I all the time ended up with the same conclusion, that people are afraid. But I cannot really describe what from. I didn’t wanted to repeat myself all the time, but then a friend told me: Why not? Who cares if somebody doesn’t like it or disagrees if you stay valid and true to yourself? And she was right.

3 and a half years ago I started something because of somebody – I started writing a book. But I never finished it. Maybe I am afraid of it as well. Maybe finishing and writing it means I have to go very deep in my self-knowledge and my personal feelings so that the book can be succesful. But if this thing has been a part of my life for such a long time then it wants to say something doesn’t it? It might has a reason and I might want to achieve something with it. And the key is that I need to write because of myself not because of another person.

Am I all  the time searching for the “plus” factor in every story, the thing which you cannot catch or describe? Probably. I am trying to write down the thing that should controls us and makes us want to live. The thing that keeps everything moving. This thing is seen by a very few people nowadays. Many of them can feel it but in general they are afraid of it.

But they shouldn’t be. They should accept it and let this thing be the guide in our lifes. We should let our emotions control us. All the time. Nothing else. We should not close ourselfes like this, and let all superficial things, schemes or rules take over.

But why so many people live like this? Why do they let themselfes being controlled by things which they are not? Do things which they don’t even like or want to do? Why they don’t step out of their comfort zones? 

They assure themselves with different types of excuses, about why lacking out the thing that makes them happy. They are afraid to move, to take the risk. And most of these people are 100% convinced that they have chosen the right path and that it’s gonna’ be the best for everybody,  living “happily” their all planned life. But are these plans actually their plans? Aren’t these plans made by others? By family, friends, communities where they live their every day lives. Does actually planning makes sense anyway? Life will all the time interrupt and change them…

Many people don’t even want to think about their inner thoughts – Is it good what I am doing? Am I happy? They devoutly belive that there is no other way of living their live. because of this and that… myriad of excuses. And there are some – maybe a lot actually – who can sense that something is not okay. That they should change something. Sometimes they even admit it to themselves and they are almost ready for action but then they give up on the finish line. Deep inside they know that they have made a mistake, but they just put all their feelings in a drawer somewhere deep and they don’t open it for a long time or maybe they never do. Though exactly these feelings, intuitions, vibes or I don’t even know how to call them are the things which are worth fighting for. Our dreams.

//

Régóta nem írtam már, ennek több oka van… Részben talán azért nem, mert a 2016 valóban a lezárások éve és rengeteg dolog történt velem pillanatok leforgása alatt, még soha ennyi embert ilyen rövid idő-intervallumon belül nem kellett elengednem az életemből, és idő kellett, ahhoz, hogy minden puzzle darab a helyére kerüljön. Hogy mi miért történt. És egy része azt hiszem már helyre is került, persze vannak dolgok, amire soha, vagy sok idő múltán kapunk válaszokat.

A másik dolog pedig az, hogy bármilyen gondolatom volt az írással kapcsolatban, mindig ugyanoda lyukadtam ki: hogy az emberek félnek. De nem tudom pontosan megfogalmazni mitől. Én pedig nem akarom folyton ismételni magam, amire egy barátom azt mondta: Miért nem? Kit érdekel az, aki nem ért egyet azzal amit írsz, ha hiteles maradsz önmagaddal szemben? És igaza volt.

3 és fél éve belevágtam valamibe, valaki miatt – a könyvírásba. Vagyis mindig más miatt. De sosem jutottam a végére. Lehet, hogy én is félek tőle. Hogy túl mélyre kellene mennem ahhoz, hogy sikerüljön. De ha már ennyi ideje része az életemnek a munkám mellett az írás, akkor biztosan valamit szeretnék elérni vele. És lehet, hogy a kulcs az, hogy nem más miatt kellene írnom, hanem magam miatt? Lehet, hogy magamat próbálom megfejteni általa? Vagy keresem azt valamit, azt a pluszt minden történetben, amit képtelenség megfogni? Próbálom leírni azt, ami szerintem éltet és irányít minket egész életünkben, ami fenntartja a világot, és amit nagyon kevesen látnak. Sokan érzik, de félnek tőle.

Pedig nem kellene. El kellene fogadni és hagyni, hogy ez a valami irányítson minket. Hogy mindig, mindig az érzelmeink irányítsanak. Semmi más. Nem szabadna ennyire bezárkóznunk, ennyire a külsőségeknek és sémáknak élnünk.

De miért csinálja ezt ennyi ember? Miért hagyja, hogy irányítsák őket? Olyan dolgok, amik nem ők? Olyan dolgokat csinálnak, amiket valójában nem akarnak. Miért nem lépnek ki soha a komfortzónájukból? Különböző kifogásokkal győzködik magukat arról, hogy miért vonják meg maguktól azt a dolgot, ami boldoggá tenné őket. Félnek lépni, félnek kockáztatni. És legtöbbjük meg van győződve arról, hogy a jó utat választotta, hogy ez így lesz a legjobb neki és mindenkinek. Hogy azzal lesz boldog, ha a terveinek él. De a tervei valójában nem is a saját tervei. Hanem másoké. A normáké a családé a közösségé, amiben éli a hétköznapjait. De van egyáltalán értelme tervezni? Az élet úgyis közbe fog szólni..

Sokan vannak, akik nem is akarnak belegondolni abba, hogy jó-e, amit csinálnak. Boldoggá teszi-e őket? Szentül meg vannak győződve arról, hogy más életük nem lehetne. Mert ez meg mert az… kifogások tömkelege. De vannak azok- és szerintem ők rengetegen vannak,- akik érzik, hogy valami nem stimmel. Hogy változtani kellene valamin. Néha beismerik maguknak, és majdnem cselekvésre készek, de a célegyenes előtt feladják. Legbelül tudják, hogy rosszul döntöttek, de ezeket az érzéseket beteszik egy fiók mélyére és jól bezárják. És van hogy egy jó darabig, van hogy soha többet nem nyitják ki. Pedig pont ezek az érzések, megérzések vagy nem is tudom minek nevezzem, ezek azok a dolgok, amikért megéri küzdeni. Az álmaink.

Love,

N

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply

mautic is open source marketing automation