October

2012.10.30.

Flashback

Nem szeretném túlragozni a dolgokat, ezért csak pár sort írok erről a 3-4 hétről. Elég makacs ember vagyok, de most legalább előnyöm származik belőle, hiszen szinte egy hét alatt megvalósulhatott a blog. Ezáltal is szeretném megköszönni a szüleimnek, a barátaimnak, hogy támogattak, nagyon sokat jelent.

Elképzelésem sem volt, hogy mennyi munka van ebben az egészben, semmilyen tapasztalatom nem volt. Megmondom őszintén, nem igazán alszom már hetek óta, nem nagyon tudtam összeegyeztetni a sulit a bloggal, de nem panaszkodom, mert annak ellenére, hogy nagyon fáradt vagyok életem legjobb pillanatait éltem/élem át.  Mindenki szólt, hogy legyek türelmes, mert ez nem egyről a kettőre megy és örüljek annak, ha az első napon van pár lájkom… hát körülbelül 280 lett és azóta egyre növekszik… alig hittem el. Éppen egy kávézóban ültem – a következő postot írtam- szinte özönlöttek a levelek és annyi pozitív visszajelzést kaptam, hogy elsírtam magam örömömben. Ezt sosem fogom elfelejteni. Amire még rájöttem az elmúlt időszakban és sosem gondoltam volna magamról, hogy örömet okoz az írás, az hogy kiadhatom magamból a gondolataimat és hogy ez érdekel másokat is.

A jövőt tekintve – már szerencsére kezdek belerázódni a dolgokba, rengeteg új ötletem van és ezeket minél hamarabb szeretném megvalósítani, de ha mondjuk egy hétig nincs új bejegyzés, az nem azért van, mert mondjuk nyaralok, hanem mert épp vizsgázom. Sajnos az elkövetkezendő egy-két hónapban ez gyakori jelenség lesz, mert ugyebár a vizsgaidőszak Karácsony előtt van.

Többet nem is írnék a képek önmagukért beszélnek.

Love,

N

 

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply

mautic is open source marketing automation