TOM’S

2016.05.09.

Processed with VSCO with hb2 preset

Processed with VSCO with hb2 presetA tavalyi Karácsonyi ajándékgyűjtés után, megfogalmazódott bennem, hogy a NANA’S mindig is egy olyan márka lesz, amely időt és energiát fektet a jótékonykodásba. Nem a marketing miatt, hanem azért, mert ez nekem fontos, mint ember. Fontos, hogy az önmegvalósítás és a sikeres karrier mellett észrevegyük, hogy tehetünk valami jót is, hogy “visszaadjunk” az embereknek. És erre szeretném mások figyelmét is felhívni a különböző adománygyűjtéses akciókkal (most egyébként tervben van egy újabb, erről a részleteket később osztom meg Veletek:)

Ebből kifolyólag egy jó ideje nagyobb figyelemmel kísérem azokat a márkákat, amelyek hasonló értékrenddel bírnak. Szeretem ha egy brand mögött van történet, mondanivaló, ezért is szeretném megismertetni Veletek a TOM’S márkát:

“2006-ban Blake Mycoskie amerikai utazó és vállalkozó összebarátkozott egy argentín falu gyerekeivel és észrevette, hogy sokuknak nincs cipőjük, így egyrészt védtelenek a különböző fertőzésekkel szemben, másrészt kisebb eséllyel jutnak el az iskolában, pedig az oktatás létfontosságú a gyerekek szegénységből való kiemelkedésében. Segíteni szeretett volna és így az Egyesült Államokba hazatérve létrehozta a TOMS-ot (a név a “Shoes for Tomorrow Project”-ből származik), egy céget, ami minden eladott pár cipő után egy párat egy rászoruló gyereknek ajándékoz. One for One”

A cipőket többek között a Pig Shoes-ban (Hercegprímás utca) tudjátok megvásárolni:)

Emellett szeretném felhívni a figyelmeteket a TOM’S által meghirdetett kampányra, amelynek lényege, hogy töltsetek fel Instagramra egy képet a lábatokról, cipő nélkül, vagy TOM’S cipőben a #withoutshoes és a #tomshungary hashtaggeket használva május 10-én (azaz holnap) és segítsetek Ti is, hogy 100 000 pár új cipőt ajándékozzon a márka 10 ország gyerekeinek (többek között Indiába, Kenyába, Haitira, Jordániába és Etiópiába).

Remélem minél többen csatlakoztok!!

Itt minden részletet megtaláltok az eseményről: https://www.facebook.com/events/1537110686598553/?active_tab=highlights

TOMS_ODWS16

Top: NANA’S SS16 / Jeans, bag: Zara / Sneakers: Tom’s

Love,

N

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply

mautic is open source marketing automation