Browsing Category

Blog

White Smile

2014.02.19.

A napokban lehetőséget kaptam arra, hogy kipróbáljak egy 45 perces, bio fogfehérítést. Amikor a Smiling Planet (https://www.facebook.com/pages/Smiling-Planet-wwwbiofogfeheriteshu/509602789119805) megkeresett, semmilyen háttér információm nem volt a fogfehérítés folyamatáról, de az ott eltöltött egy óra alatt szinte mindent megtudtam. Az egészben az fogott meg  a legjobban, hogy bio – vagyis nem tartalmaz semmilyen a fogzománcra, vagy a fogínyre káros anyagot (peroxidot) és teljesen fájdalommentes.

A 45 perces folyamatot 3 részre bontottuk, 3-szor 15 percre, és az eredmény már az első után észrevehető volt! Amit fontos még tudnotok, hogy mielőtt rászánnátok magatokat bármilyen fogfehérítésre, ajánlottan menjetek el fogkőleszedésre, mert így még szebb lesz az eredmény.

Az egyetlen dolog, ami nehézséget okozott, az az utána lévő két nap volt, ugyanis semmilyen színes ételt nem lehet fogyasztani. Ez ment is, viszont a napi 3-4 kávémról le kellett mondanom,  ami nagy nehezen sikerült is..:D

Köszönöm a Smiling Planetnek, nagyon jól éreztem magam a szalonban, és remélem hamarosan viszontlátjuk majd egymást:)

Több információért pedig látogassatok el awww.biofogherites.hu oldalára!

Continue Reading…

Valentine’s Brownie

2014.02.14.

Nem sorolnám magam azok közé, akik képesek órákat eltölteni a konyhában, mert rettentően türelmetlen ember vagyok, de alkalomadtán azért még én is megpróbálok kihozni magamból valamit. Maga a Brownie elkészítése körülbelül 25 percet vett igénybe, a szív alakú formák kivágása, a csokimáz elkészítése és a díszítés pedig kétszer annyit… Na jó nem:D . Az is körülbelül 25 percig tartott. ( De valószínűleg azért, mert elég kezdő vagyok e téren…)

Continue Reading…

Pink & Cozy

2014.01.19.

Már ősidők óta próbálkozom egy hasonló frizura készítésével, de valamiért eddig sosem sikerült összehoznom. Most viszont sikerült végre megfigyelnem, hogy a profik hogyan csinálják, és pofon egyszerű: mindössze négy-öt hullám csatt, egy hajgumi és jó sok hajlakk szükséges hozzá. Ja és tupír-fésű! Hogyan tudjátok elkészíteni?  A felső hajtöveket fel tupírozzátok fel, alul pedig fogjátok össze a hajatokat úgy, hogy felül még maradjon szabadon pár tincs, amit majd szabálytalanul rá tudtok majd csavarni a copfra, majd kontyszerűen tűzzétek össze.  Elöl pedig, az egyik oldalon húzzatok ki pár tincset, hogy azok enyhén belelógjanak az arcotokba. Igazából az a jó, ha minél kócosabb hatást értek el (szerintem). A végére pedig jöhet egy jó nagy adag hajlakk és Voilá, kész is vagytok. Ma reggel újból megpróbáltam megcsinálni magamnak, és nem mondom, hogy ugyanilyen lett, de nagyon hasonlított és nagyjából 3 percet vett igénybe… Így hát egy darabig biztosan ez lesz az új kedvenc hajviseletem. ..

Ami pedig a sminket illeti, eleinte ódzkodtam a nagyon vörös rúzstól, de saját magam is meglepődtem azon, hogy milyen jól passzol a babarózsaszín kabáthoz, és a virágos ruhához! Köszönöm a lányoknak a segítséget, imádom a munkájukat, ezért is ajánlom nektek őket, ha profi sminkesre, vagy fodrászra lenne szükségetek: R&G Make up and Hair –  https://www.facebook.com/pages/R-G-Make-up-and-Hair/290534891086074

Continue Reading…

Home inspiration – LOFT STYLE

2014.01.18.

Stolen from the artists…

Hogy minek köszönhetjük  a Loft lakások és a Loft stílus megjelenését? A 19. SZÁZADI, PÁRIZSI MŰVÉSZEKNEK – festőknek, szobrászoknak – akik nagy belmagasságú helyeket, stúdiókat kerestek, hogy kényelmesen elhelyezhessék műveiket. A 70-es évek környékén pedig megkezdték a régi üzemcsarnokok lakásokká való átalakítását. Részben innen erednek a betonfalak, és a szabadon futó csövek. A Loft pedig mára már életstílussá nőtte ki magát, művészetkedvelő, modern, nagyrészt fiatal, vagy szingli emberek számára.

Nagyjából egy éve szemezgetek a költözés gondolatával.. Saját lakás, saját élet, saját elképzelések. Ez pedig azt jelentené, hogy végre megvalósíthatnám az fejemben kialakult “álomlakás” képét, természetesen LOFT stílusban. (Persze ahhoz némi pénz sem ártana, de ahhoz meg kellene tanulnom félretenni és spórolni, amire egyszerűen képtelen vagyok, de remélem egy nemsokára belejövök…) Milliónyi  kreatívabbnál kreatívabban kialakított lakás képet végigfutottam, és egyszerűen nem tudtam betelni vele, IMÁDOM!  Téglafalak, óriás terek, létra, régies bútorok, kristálycsillár, különböző anyagú ülőfelületek, párnák, próbababák, ládák, fehér, kopott padló, vagy falak, szürkés árnyalatok, antik kádak és sok-sok kép a falon különböző méretű és stílusú keretben. Ezek jellemzik leginkább, de még számtalan mennyiségű apróságot megfigyelhettek a képeken, és hogy őszinte legyek, minden a kreativitásotokon múlik!

Continue Reading…

Today

2014.01.17.

 Brunch & Macarons ..

Ha már péntek, miért is ne csapjunk egy “brunch reggelis-macaronos délutánt”, a fárasztó hét levezetése gyanánt.. A Most Jelen Bisztró ( http://mostjelen.hu/most/)  nevű hely mellett már számtalanszor elsétáltunk, de csak ma jutottunk el odáig, hogy ki is próbáljuk. Ami meglehetősen jó döntésnek bizonyult, mert iszonyúan finom brunch reggelit sikerült elfogyasztanunk. Az omlett és a steak burgonya 10 pontos, ha esetleg arra járnátok! És a kávé is nagyon finom, pedig ha van valami, amiben válogatós vagyok, az a kávé..(És a pasik. 😀 De az most nem téma..)

A kávé-függőségem mellet van egy másik szenvedélyem is, mégpedig a macaron. A párizsi Ladurée-s macaronok óta nem volt merszem itthon enni, mert féltem, hogy elrontják bennem a tökéletes képet. Aztán rájöttem, hogy a Sugar Shop-os macaronokat mindig is imádtam, ezért is mentünk el a Macaron concept store-ba, ( https://www.facebook.com/MacarooonConceptStore a Kempinski Hotel Hall-jában található) ahol felsorolhatatlan mennyiségű macaronnal találtuk szembe magunkat. Rekordlassúsággal sikerült 6 db-ot választanunk, és mindegyik szenzációsan finom volt: Banános-csokis, Zserbós, Dupla-csokis, Gesztenyés-Málnás, Mogyorókrémes-csokis, Meggyes-csokis (nekem a gesztenyés és a dupla-csokis volt a kedvencem..!)

Continue Reading…

H a p p i n e s s

2014.01.06.

Az elmúlt másfél-két évben sokszor éreztem azt bizonyos helyzetekben, hogy ennél rosszabb már nem lehet, és azon gondolkoztam, hogy mégis miért történik meg velem mind ez, mivel érdemeltem ki? És miközben ezen gondolkoztam, próbáltam magamra erőltetni a gondolatot, miszerint mindennek oka van, és majd idővel minden kiderül.. A helyzet ilyenkor általában még rosszabb lett. És itt nem csak a párkapcsolati dolgokról beszélek, hanem úgy nagy általánosságban mindenről.

Megtanultam, hogy ebben a szakmában az emberek 90 %-a érdekember, és egyeseknek határtalanul önzőek és manipulatívak, sőt rosszindulatúak. Hogy akármilyen rendezvényre teszed is be a lábad elkerülhetetlen, hogy összesúgjanak a hátad mögött. És hogy nagyon ritka olyan emberekkel összekeveredni, akikre ezek a dolgok nem jellemzőek. Szerencsére nekem sikerült, ráadásul kialakulóban van egy közösség, a bloggerek között, ami remélem idővel még erősebb és összetartóbb lesz, és sikerül majd levetkőznünk azt a sztereotípiát, amiről az imént beszéltem. Hiszen mindannyiunkban van egy valami ami a közös; ez pedig a divat iránti szenvedélyünk és szeretetünk…

Continue Reading…

TOP 20 LOOK’S FOR FALL 2013

2014.01.02.

Roise Huington-Whitley, Joan Smalls és Miranda Kerr. 2013-ban, ők voltak azok, akik minden eseményen és persze a  “steet-en” is tökéletesen jelentek meg. Ami pedig a divatházakat illeti, Dior,  Gucci, Chanel, Alexander Wang, Dolce & Gabbana, Narcisco Rodrigez, Tom Ford, Givenchy és Saint Laurent. Olivier Rousteing-nek, a Balmain tervezőjének (aki mindössze 27 éves) pedig óriási ováció jár, hiszen idén fenomenálisat alkotott!

És íme a lista, Boldog Új Évet Nektek!

1. Rosie Huington-Whitley – Dior

Continue Reading…